Lassan kezd nevetségessé válni. Sőt, már az. Az elmúlt 4 évben nem volt olyan Chelsea-Manchester United mérkőzés, amelyen nem avatkozott volna bele a játékvezető a meccsbe egy szörnyű ítélettel. Mit egy? Legalább hárommal. Az oké, hogy talán esélyesebbek voltak a Kékek, de ez nem azt jelenti, hogy nekik is kell nyerni. És tudjuk, a United-del van az összes bíró... Köszönjük, de ebből elég lesz.

Kezdjük először a szép dolgokkal.
Mondjuk az első félidővel, úgy összességben. Remek volt. Valahogy így kellett volna játszani eddig minden idegenbeli meccsen. Ez a 4-4-2 nagyon bevált Rooney-val és Chicho-val elől, jó volt végre látni az igazi Unitedet Berbatov nélkül. Mi ezt tudjuk, ezt kell játszani, és nem Rooney-t szélre rakni. Na, mindegy, ez Sir Alex dolga, valszeg jobban tudja, mint én.
A gól csodálatos volt, fel sem nézett Wazza, pont belőtte a sarokba, védhetetlen volt. Ilyeneket várunk tőle.

Aztán ki lehet emelni még Fletchert, aki jobb szélen hihetetlenül aktív volt, nem ezt vártam tőle ezen a poszton. Naninak is bejött még ekkor egy-két csel, a védelem is jól teljesített, Hernandez is, mint egy feltúrbózott nyuszi rohangált a pályán, gyors, pontos passzokat adva. Egyedül talán Carrick lógott ki a mezőnyből, neki nem jött össze a játék egész meccsen, lassan kezd érni a kispad neki.

0-1 a félidő, remek játék, a Chelsea-t megfogtuk, szinte helyzetük nem volt, kivéve az utolsó percben a szabadot, amit Van der Sar és Vidic elképesztő rutinnal (és szerencsével) semlegesített.
Egyébként simán lőhettünk volna egy másodikat is, és akkor nem kellett volna a bírón rágódnunk... Ez persze nem mentség a bírónak.
 

A félidő után már összeszedte magát a Chelsea is, és mi is teljesen leadtunk, ekkor nagyon hiányzott az a bizonyos második találat. A Chelsea támadgatott, de nem volt komoly helyzetük, kivéve egy-kettőt, de nem játszottak jobban, mint mi az első félidőben. Aztán jött David Luiz. A gólja szép volt, el kell ismerni, meg azt is, hogy nagyon jól játszott a meccsen úgy a 61. percig. Ekkor kapta meg az első, és egyetlen sárgáját. Teljesen jogosan.
Aztán kaphatott volna egy másodikat a bírótól (nem fogom leírni a nevét, egyszerűen nem érdemli meg, hogy szerepeljen a posztban), mert Rooney-nak kő keményen odalépett, és mindezt a spori előtt! De semmi, mehet tovább. Ha itt kiállítják a brazil pumuklit a meccs a United-é, esetleg x.

Két perccel később Rooney-nál még csak a labda sem volt, de Luiz csak úgy heccből (?) lerúgja. A harmadik sárga, ez elég lett volna még Pollnak is, hogy kiállítsa. De továbbra sincs még csak szabálytalanság sem.

Aztán 1-1-es állásnal jött Essien. Betört a 16-oson belülre, Smalling tény, otthagyta a lábát, de ilyen több is van egy meccsen, mégsem fújják be. Persze nem a Dinamónak. Azért azt is említsük meg, hogy Essien mekkorát homorított, ha ez így folytatódik nem a pályán kell keresnünk a focistákat... Valszeg ezt csak egy londoni kéknek adják meg.
Persze Lampard értékesítette a tizit, 2-1. Itt el is dőlt a meccs.

Ezután még persze hátra volt a hab a tortán. Vidic mellett ment el Ramires, akit lerántotta, és megkapta a második sárgáját. Muszáj volt kiállítani, mert jön a 'Pool meccs, ami a szezon egyik legfontosabb meccse, hát legyen már egy kis esélye a Cselszkijnek még. Kérdem én, akkor Luiz ilyenből hányat csinált tegnap?

És ezek mellett még kihagytam az első félidő elejét, amikor Roo Terry kezére lőtte a labdát, az angol védő pedig a kezével a labdára tett mozdulatot, szándékosan. De természetesen ezen is elsiklottunk...

Ja, és tulajdonképp miért is játszhatott Luiz és Torres? Mert ha egyikük se játszik megint más a helyzet...

Ez a meccs már rég le volt zsírozva, kezdve az elhalasztásától maga a meccsig. Szánalmas már évek óta a bíróküldés (Milyen furcsa, mióta Abra papa itt van azóta ez a helyzet...), az antifutball, amit ezek szép focinak neveznek (mit csinált úgy az egész hosszabbításban a Ramires-Essien-Drogba 3-as?), és az a vicc, hogy még valaki ezt szereti is.

Na, ez hogy lehet?

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr112705226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.