Újra, immár harmadszor találkozik a United és a Liverpool az idei szezonban, eddig 2 győzelmet szereztünk (3-2 a PL-ben, 1-0 az FA-kupában), de ez lesz a legnehezebb. Dalglish az első meccsen még nem ült a padon, a másodikon már igen, de az volt az első meccse, tehát egyiken sem egy erős 'Pool ellen játszott a United. Most már a Liverpool sem gyenge, de verhető, a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e rá.

Ha visszaemlékezünk az FA-kupa meccsre nem mondhatjuk azt, hogy biztos győzelmet könyvelhetünk el ma délután. Webb befújt egy vitatható tizenegyest és kiosztott egy pirosat is, mindezt az első félidőben. És így is csak 1-0-ra tudtunk nyerni. Igaz a 'Pool egész meccsen nem lőtt kapura, de emberhátrányban nem egyszerű, bár ettől azért többre is futhatta volna.

Azóta megverték a Chelsea-t a Stamford Bridge-n (!), bár kikaptak a West Hamtől idegenben. Szóval nem verhetetlenek, de már javultak az előző meccshez képest.

Az biztos, hogy hiányozni fog Rio és Vida is a védelem tengelyéből, Brown és Smalling feladata lesz ezt az űrt betölteni, ami inkább Wesre nézve tűnik aggasztónak. Smalling már meccsek óta jó formában van (a Chelsea elleni tizi rajta szárad, de az nem volt az).
Elől Dimi és Roo kezd, Wayne általában gyengébben játszik a 'Pool ellen, pedig neki elvileg ez duplán fontos meccs.
Berbatov már kezdi visszahozni tavalyi formáját, azért megint jól jönne egy mesterhármas a bolgártól...

A középpályán a Giggs-Carrick-Scholes-Nani tengely kezd. Nem túl szép így elsőre.
Giggs Londonban egyenesen szörnyű volt, a Carrick-Scholes páros sosem egy életbiztosítás, Nani pedig szintén a Chelsea ellen játszott rosszul, kérdés visszajön-e az egy héttel ezelőtti forma.

Nehéz meccs lesz, az bizonyos, de ha a középpálya összeszedi magát és a védelem is tudja Riót és Vidicet pótolni, akkor nem lehet nagyobb baj, ettől még nem mi vagyunk az esélyesei a meccsnek, főleg, hogy az Anfielden lesz.

Tipp: 1-1
 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr172712473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása