A csapat nem játszott olyan rosszul, mint a télen bármikor, de azért nem is örülhetünk, hogy mekkora királyok vagyunk, van mit dolgozni a játékon.

Van der Sar - 7

Jól védett, nem egy Spurs lövést magabiztosan fogott, egy szabadrúgást pedig a tapasztalatával szépen kivédett.

Evra - 6

Nem rossz, nem rossz, de ez ide kevés. Már meccsek óta gyengén foczizik a francia, tőle többet várunk. A védelem leggyengébb pontja.

Vidic - 8

Zseniális. Amit nyújt az elmúlt hónapokban az elképesztő, csak dicsérni lehet. Vasárnap is kitűnően játszott, hiba nélkül. Ha így folytatja, könnyne az év játékosa lehet.

Ferdinand - 8

Tőle is szép teljesítmény láthattunk, Vidiccsel kiváló párost alkotnak. Reméljük a hátsérülése többé nem újúl ki, és folytatja idei játékát.

Rafael - 6

Csak azért hatos, mert kiállították. De ezen kívűl tökéletesen semlegesítette Bale-t, a támadásokat is segítette, rendkívűl jól. Talán a védelem legjobbja lett volna, ha nem állítják ki.

Giggs - 6

Nem tűnt ki a többiek közül, sok labdát elszórt. Kérdéses, hogy neki egy egész meccset végig kellene-e játszania. A kreativitást azonban ő hozta, köszönhetően a másik szélső gyenge szereplésének.

Fletcher - 6,5

Ő sem tűnt ki, de egy szűrőnek nem is kell. Modricot jól semlegesítette, nem tudott a horvát olyan passzokat adni, amiket valójában ő tud. A középpálya legjobbja.

Carrick - 6

Benne volt Rafael kiállításában, de adott nem egy kiváló passzt a csatároknak. A középpályán jól hozta fel a labdákat általában, de tőle is többet várunk ennél.

Nani - 5

Egész meccsen halványan játszott, nem tudott elmenni a szélen, cselei sem jöttek be, egyszerűen szörnyű volt. Eggyel többen voltunk vele a pályán, ezért is várjuk vissza Valenciát.

Berbatov - 6

Újabb gyenge meccse volt a bolgár csatárnak. Egyedülállóan tudta megtartani a labdákat, de a kapura nem volt veszélyes. Márpedig egy csatárnak a góllövés a feladata...

Rooney - 6,5

Egy fokkal jobb volt Berbánál, ő legalább lőtt, főleg az első félidőben, de sajnos nem voltak túl veszélyesek. Formába fog lendülni, biztos vagyok benne, csak várni kell még rá egy kicsit.

Chicho kevés időt kapott, volt egy kontrája, amit talán be lehetett volna vinni, de nem hibáztathatjuk érte. Anderson szintén nem sokat játszott, nem tudott átütőerőt hozni a játékba.

Man of the Match:
Nemanja Vidic, bár ugyanígy lehetne Rio Ferdinand is, de a szerb már hosszú-hosszú ideje tartja remek formáját, amit most így díjazok.

Djemba-Djemba-díj (új díj, legrosszabb játékosnak jár mostantól):
Nani. Nem csinált semmit, felseleges lenne leírni megint ugyanazt, amit feljebb írtam. Sokkal, de sokkal többet várunk tőle. Elvileg ő az új Cristiano Ronaldo, legalábbis saját bevallása szerint...
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr342593890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktorio8 2011.01.20. 18:51:47

Tény, hogy nani nem játszott jól, de egy kicsit "elfogult" vagy vele, ha jól játszana, sztem akkor sem dicsérnéd annyira, mert egyszerűen nem szereted, berba egy cseppet sem volt jobb...

Mr One-Two 2011.01.20. 19:07:11

Az a bajom Nanival, hogy azt hiszi, ő a következő CR7. Oké, legyen, de akkor úgy is fogom osztályozni.

Mr One-Two 2011.01.20. 19:09:10

És Berbatov hasznosabb volt, legalább megtartotta a labdákat és nem adta el egyből, ahogy megkapta.

viktorio8 2011.01.21. 20:02:42

Ne mondjad, hogy Nani minden egyes labdáját eladta, az egy dolog hogy berba megtartotta a labdát, csak addigra felállt a védelem, mire továbbata és az eredmény is mutatja, hogy mennyire sikeresek voltunk felállt védelem ellen...

Mr One-Two 2011.01.21. 21:19:07

Mindegy, mert Nani a felállt védelem ellen is+a kontrákból is eladta a labdát.
Berba legalább tartotta, várta, kereste a társakat, próbált felépíteni egy épkézláb támadást. Nani csak rohant, de nem ment neki
süti beállítások módosítása