Ebben a részben kis összefoglalókat írok remek játékosainkról. Ebben a szempontból elég vegyes szezonunk volt, kulcsjátékosaink játéka igen hullámzó volt. Egyik játékosunk sem játszotta végig úgy az egész idényt, hogy nem lett volna több rossz meccse (esetleg Vidicet és VdS-t kivéve). De szerencsére mindig volt egy olyan ember, aki kihúzta a csapatot a szarból és legalább egy döntetlent összehozott, vagy akár megszerezte a döntő gólt. Rengeteg példát lehetne erre hozni, most nem teszem.

Tehát nézzük a játékosok értékelését:

Van der Sar - 9

Ebben az osztályzatban azért benne van az elmúlt 5 év és a visszavonulás is. Ettől függetlenül 9-eshez közelített az idei teljesítménye. Szimplán remek volt. Gyakorlatilag a világ legjobb kapusának a formáját hozta, tehát elérte azt. Mindig lehetett rá számítani, baki pedig sosem volt benne a játékában. Aki azt mondja, hogy nem a legjobb, vagy, hogy nincs benne a legjobb 3-ban, az nem ért a focihoz, túlzás nélkül. Köszönjük, Edwin a Unitedben eltöltött éveket! Legenda?

Evra - 7

A francia bal bekktől többet vártam. Több is van benne. Az elmúlt években olyan teljesítményt nyújtott, mint ezen a poszton talán senki, így magas volt a mérce, most ezt nem hozta. De nem baj, lesz még idény a Premier League-ben, lehet javítani. Persze annyira nem volt gyenge, hogy meccset bukjunk el rajta. Nem rossz.

Vidic - 10

Megadom neki a tízest. A világ legjobb védője. Szerintem ezt állíthatjuk róla, hibája nincs, (Liverpoolt nem nézve) a csapat talán legjobbja, de az biztos, hogy a legmegbízhatóbb tagja. Hibátlan.

Ferdinand - 8

Sajnos öregszik, mint mindenki, de remekül megállja a helyét. Ott kopogtat mögötte az utódja, de ez a versenyhelyzet kihozza belőle a maximumot, ami pedig nekünk tökéletes, mert Vidiccsel a világ talán legjobb belső védőpárosát alkotják. Róluk felesleges is annyit bírni, tudjuk milyenek. Tökéletes.

O'Shea - 6

Mindig ostorozom az ír védőt, gyakran jogosan, de néha viszont remekül játszik, és hasznos a United számára. Néha igazságtalan vele az ember, mert közben elképesztő munkát végez, amit mi nem nagyon értékelünk, pedig kellene. Rafael/Fábio ki fogja szorítani, már csak idő kérdése, ezért is vetődött fel a neve például a Sunderlandnél, de ha marad, csere jobboldali védőnek remek lenne. Alulértékelt.

Giggs - 8

37 éves. És mégis úgy játszik, mint kevés balszélső. Azt hinné az ember, hogy ebben a korban már csak hibákat halmozhat egy focista, de nála ez nem így van. És nem csak bal oldalon bevethető, hanem középen is, ott is ugyanilyen jó teljesítményt nyújt. Mindig csak ad nekünk, és néha azt érezni, hogy mi nagyon kevéssel adjuk azt vissza, amit látunk. Már előre sírok,a mikor visszavonul. Félisten.

Scholes - 7

Ebben benne van az augusztusi-szeptemberi forma és nála is a visszavonulás. Labdái nagyon hiányozni fognak, nem egy régi mondtam ár, hogy generációja legjobbja volt (Zidane és Figo is!), és igazuk is van. 50-60 méteres tökéletes passzokat ma talán senki nem tud adni. (Na majd Anderson!:) ) Ez az idénye nem sikerült már olyan jaj de jól, ezért is érezte azt, hogy kilép a profi labdarúgók köréből. Köszönjük neked is, Scholesy! Gigalegenda.

Fletcher - 8

A piszkos munka felelőse, amit remekül elvégez. Sajnos az idény végén nem tudott játszani rejtélyes betegsége miatt (valóban beteg volt?...), de azelőtt tökéletes vkp-ként jellemezhettük. Reméljük jövőre is így fog játszani, nagyon kellene, mert Carrick is nagyon hullámzó, ő sokkal kevésbé az. Fal.

Nani - 7

Nem tudtam megadni a 8-ast. Az idény első fele remek volt, már-már pótolta Ronaldót (túlzás?), februárig 9-es szintet hozott. Hozta a meccseket, remek lövései voltak. Aztán jött a tavasz, és teljesen elfelejtett focizni, kevésszer játszott, mert Valencia visszatért, és jobb volt. A szezon ezen részében viszont 5-ös volt. Jövőre az őszi formában kell nyomnia, vagy lehet, hogy repül Manchesterből. Se veled, se nélküled.

Berbatov - 7

Szintén a szezon első felében villogott, ne feledjük akkor szerezte góljai nagy részét, és ezzel nyerte meg a gólkirályi címet (a szardarabbal közösen...), de a második felében nem volt több egy cserecsatárnál. A kis csapatok ellen rendre jobban teljesített, mint a nagyok ellen. Ezért is játszott Chicho mindig a Big 4/5/6 ellen. Jövőre szintén az őszi formáját akarjuk látni. Csere gólkirály.

Rooney - 8,5

A szezon első fele olyan rosszul sikerült, hogy olyan rossz már nem is lesz. Volt ottminden, magánéleti botrány, távozási szándék, gyenge játék. Aztán februártól átvette a vezető szerepét Nanitól és Dimitől és a régi formájában játszott, igaz hátravont ékként/támadó középpályásként, így nem lőtt annyit gólt, de ettől függetlenül elég nagy érdeme volt neki a BL-döntő elérésében, a PL-diadalban. Leendő legenda.

A cserék közül Hernández magasan a legjobb, annyira jó, hogy az idény második felében kezdő ember lett, és az egyik legfontosabb játékosunkká vált. Ne felejtsük, első szezonján van túl Angliában!

Kuszczak szinte ugyanannyit játszott, mint Ben Amos, azaz semmit. Persze ez túlzás, de gyakorlatilag így volt, távozására nagy a sansz. Nem fog hiányozni.

Neville már nagyon rég elhagyta régi formáját, ezért is döntött a visszavonulás mellett, jól tette. Egy varázslatos búcsúmeccse azért még volt, amit teljesen megérdemelt. Thanks, Red Nev!

Evans elég gyenge szezont zárt, a tavalyi, vagy a tavalyelőtti formájához képest. Persze felmerülhet a kérdés: Vajon tavalyi és azelőtti idényben mutatott játéka a normális vagy csupán két szerencsés szezont zárt, és a mostani az igazi énje?

Smallingtól viszont mindenki elájult, elképesztő, mit tud a srác, nagy jövő előtt áll, új Rio?

Rafaelről és Fábioról ugyanazt mondhatjuk el, valószínűleg meg van oldva a következő 10 évre a szélsővédő-probléma.

Valencia sajnos lesérült az idény elején a favágó Rangers ellen, így csak februártól állhatott a rendelkezésünkre, de akkor jó formában volt, a BL-döntőt meg felejtsük el.

Carrickkel az idény elején nem voltunk kibékülve, már-már a távozását követeltük, de aztán megnyomta a tavaszt, és a legjobb középső középpályásunk lett.

Andersonról is kettős véleménnyel lehetünk. Volt olyan hónapja, amikor ő volt a csapat legjobbja, de volt olyan is, amikor 4 meccsig a padra sem ülhetett le. Ettől még szerintem kezdőjátékossá nőheti ki magát, lásd Schalke visszavágó.

Park elképesztő munkát mutatott egész idényben, ami elengedhetetlen volt a PL-győzelemhez. Néha azt érezzük, mint O'Sheanél, azaz, hogy a csapat teljesítményét rontja, de tulajdonképp ez sosincs így. Nagyon jó zongoracipelő.

Owenről igazából nem sokat mondhatunk el. Egy-egy Ligakupa vagy FA-kupa meccsen játszott, ott sem jól, igaz Southamptonban szerzett egy szemfüles gólt. 4. számú csatárnak elmegy. Hát csak Aranylabdás.

És ha megbocsátotok, akkor nem írnék az Obertan-Gibson-Bebe csodahármasról, teljesítményük kritikán aluli, igazából abban sem vagyok biztos, hogy, megütik a PL vagy a Championship szintjét (Gibson ebből kivétel).

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr363005651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása