Többek közt Wayne Rooney zsenialitásának köszönhetően rendkívűl fontos győzelem született az Old Traffordon a manszursejk city ellen. Ha így folytatja a csapat, a bajnoki cím biztos meglesz, de még akár több is.

Van der Sar - 7

Nem lehet rá panasz, amit kellett védett, bár bravúrja nem volt. De erre nem is volt szükség. A gól abszolút nem az ő hibája, arról nem tehetett, bár arról senki nem tehetett.

Evra - 7

Fejlődött a francia, közel sem játszott olyan rosszul, mint az elmúlt hetekben/hónapokban. Jól segítette a támadásokat, a védekezésével sem volt gond, Kolarov és Milner (vajon mit keres Manchesterben?...) sem tudott ficánkolni mellette.

Vidic - 8

Tökéletes játék, ahogy azt megszokhattuk. Így kell egy kapitánynak játszania, illetve így kell egy United-kapitánynak szerepelnie. A világ egyik (ha nem a) legjobb védője.

Smalling - 8

Hozta Rio Ferdinandhoz szintjét. Kétségtelenül. Sokan tartottak tőle, hogy rajta mehet el a meccs, de nem okozott csalódást, sőt. Pont, hogy neki is köszönhetjük, hogy ez a meccs hazai győzelemmel zárult. Ha így folytatja Ferdinand a padra szorul? (Tudom, lehet, korai lenne)

O'Shea - 6,5

A védelem leggyengébb láncszeme. Bár ezt már megszokhattuk... Egyébként ő sem játszott rosszul, persze megvoltak a szokásos bénázásai, de néha elképesztő megoldásai is voltak, pozitív értelemben.

Giggs - 7,5

Csodás játék újra a walesi legendától. Cselei továbbra is fenomenálisak, nem egyszer hagyta le Zabaletát vagy Richardsot. Gólpassza szép megoldás volt, reméljük máskor is ennyire hasznos lesz, mint most.

Fletcher - 6,5

Kifogásolhatóan játszott, de ő sem játszhat mindig, minden körülmények között remekül. Touré lefocizta, kár tagadni, de a többiek javították a hibáit.

Anderson - 6

Gyenge meccs a braziltól, egyre távolabb a novemberi, decemberi csodás formájától. Már ő sem irányít úgy, mint régebben, de tudom, nehéz kiemelkedni egy ilyen meccsen. Abban bízhatunk, hogyha Giggsnek vagy Naninak nem megy annyira, akkor ő viszi a csapatot. Emellett az is benne van ebben, hogy most nem az irányítás volt a fő feladata, hanem az ütközések, amik neki nem a kedvencei.

Scholes - 7

Ő viszont irányított, méghozzá nem is rosszul. Voltak nagyon pontos passzai, de hibázott is. Belefért, ő sem 20 éves már.

Nani - 8

Belelendült. Ez kell tőle, és látjuk is az eredményét. Lassan eléri a CR7-szintet, bár lövéseinél még javulhat, többször is fölévágta, ahelyett, hogy passzolt volna, vagy kereste volna a társait. Nem baj, reméljük így folytatja, akkor nem lesz probléma.

Rooney - 7

A meccs elején, közepén el-eltűnt, de a legjobbkor jött, és a legjobbkor lőtt egy bombagólt: 


Az elmúlt meccsein jól játszott (azért nem a tavalyi szint, még!), több gólt is lőtt. Igazi befejezőcsatár, itt a helye!

 

Cserék: Carrick (0) 5 percet játszott, ezalatt az idő alatt nem lehetett megváltani a világot. Berbatov (6) sem, bár neki valamivel több ideje volt, ekkor már 2 csatáros rendszerre váltottunk, nem is volt olyan jó...

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr492658740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása