Azaz, kedvenc ellenfél. A Newcastle ellen rendre sziporkázunk és gálázunk, igaz az elmúlt években a United nem volt ilyen rossz formában, és a Newcastle se volt ilyen jó. Azért bízunk benne, hogy megint megfelelő eredmény születik, párosítva a várva várt remek játékkal. Newcastle, Premier League 13. forduló.

A Szarkák végre olyan helyen szerepelnek a tabellán, amire nem csak szurkolóik büszkék, de történelmüket tekintve is megérdemelnek. A Newcastle egészen a 11. fordulóig veretlen (!) volt, addig nem találkoztak komolyabb ellenféllel, de aztán jött a City, és ezzel együtt jött a vereség. Ettől függetlenül még mindig negyedikek, az Arsenal és a 'Pool előtt.

Leginkább a lendületes támadásaiktól félhetünk (?), de azoktól sem nagyon, bár látva a szenvedő középpályát, nem merünk semmit mondani.
És pontosan ez az esélyük.
Mivel ritka gyenge a középpálya, meg úgy az egész csapat, akár még elfogadható eredményt is elérhetnek, ez ránk nézve akármennyire is gyengék vagyunk, gáz lenne.

Anderson annyira megsérült, hogy nem játszik csak februárban, tehát lehet, hogy a Barca meccset is kihagyja. (Optimista vagyok a sorsolást illetően.) Cleverley alig játszott meccset idén, így muszáj játszania a Carrick-Fletcher tengelynek, ami valljuk be, nemhogy most, de két éve is gyengébbnek számított.

Egyedül két dologban bízhatunk: Wayne Rooney-ban és Naniban. Ők ketten képesek jelenleg ebből a keretből előhúzni a nyuszit a cilinderből, vagyis megváltoztatni egyik pillanatról a másikra a játék képét. Rooney állítólag felépült, és játékra jelentkezik, ami biztató jel. És már várjuk, hogy visszatérjen Giggs is, ő is komolyabban hozzá tudna tenni a játékhoz.

Szóval így állunk, nem éppen legjobban, de nem is romokban, bár csak egy apró lökésre vagyunk attól, vagy lehet, hogy azért nagyobb lökésre. Persze nincs mit tennünk, muszáj bízva bizakodni a feljavulásban, nincs mese. Mi tesszük is, lendületlenül, kérdés, mikor lesz ennek eredménye. BELIEVE!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr353413262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása