Mr One-Two 2011.12.08. 21:02

Szégyen

Tudtuk, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire... Szégyent hoztunk Busby-ra és a bébijeire, szégyent hoztunk a '99-es, triplázó csapatra, de szégyent hoztunk még a '08-as BL-győztes csapatra is. De nem csak ezekre a remek csapatokra hoztunk szégyent, hanem Anglia legjobb klubjának bármely korábbi alakulatára. 
Szar, de ki kell mondani: a Manchester United kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből.

Az egész azzal kezdődött augusztusban, hogy megkaptuk a legkönnyebb csoportot. (Igen, még az Inter csoportja se volt könnyebb.)

Először Portugáliába utaztunk, ahol úgy voltunk vele, jó az iksz. Meglett, bár nyögvenyelősen. (Bár úgy játszottunk volna tegnap...) Aztán fogadtunk nagy mellel egy svájci csapatot, nem is nyertünk. A románok azért még így is megvoltak, sima 2 győzelem. Aztán fogadtuk a portugálokat, azt hittük, ha idegenben megvolt a döntetlen, otthon meglesz a győzelem. Nem lett. Sebaj, mert hátra volt még egy meccs, csak éppen egy ki-ki. Még ez se okozott volna gondot alapból, hiszen úgy voltunk vele, még egyszer nem lépünk ugyanabba a gödörbe. Megtettük, és kiestünk. Megérdemeltük.

Hihetetlen volt látni, hogy a United a svájci bajnok szintjére csökkent. Tényleg pariban voltunk velük. Mintha Svájc legnagyobb rangadóját láttuk volna, az ország két legjobb csapatát, akik a bajnoki címért küzdenek.

Nagyjából a játékosok is a helyi élvonal szintjét ütötték meg, egytől egyig. Welbeck felveszi a versenyt a Sion legjobb támadójával, de Young is kábé egy kategóriába sorolható a Grasshoppers szélsőjével. Smalling valószínűleg még a Neuchatel Xamax-ba se férne be...  (Megemlíthetném, hogy egy 38 éves ember volt a csapat legjobbja, de felesleges.)

Most jöhet az EL, és a Unitedhez képest foscsapatok elleni ütközetek. Csütörtök esténként. Ami annyit jelent, hogy túl kell élnünk előtte két UEFA-napot, egy keddet meg egy szerdát, amikor azok az együttesek játszanak, akik megérdemelték a továbbjutást. A 20 millió United-szurker pedig nézheti a Zenit-Arsenal meccset, ahelyett, hogy ugyanott a Unitedet láthatná. Szenvedés lesz, sőt szánalmas. Ez olyan mintha egy arisztokrata holnaptól kezdve elveszti minden pénzét, ezért csak az angol turiban vehet ruhát.

Lehetne pozitívabb szempontból is nézni a dolgot, bár rohadtul nem érdemli meg a csapat. Így csak a hazai porondra kell koncentrálni, a játékosok tanulnak belőle, így a következő 6 évben nem fogunk kiesni (ne felejtsük a 2005-ös kiesést, illetve azt, hogy mi jött utána!), és különben is (ez a kedvenc kifogásom), a City is kiesett. Igaz ennek van egy nagy hátulütője is, csakúgy, mint ezek közül mindegyik hülye optimista nézetnek.

Nagyon gyorsan el kell felejteni ezt a kiesést, és a csalódottságot motivációra áthelyezni, különben nagy gondok lehetnek. Kezdhetnénk például hétvégén a felejtést egy 6-0-ás Wolves elleni diadallal.

De egyet soha ne felejtsünk: https://www.youtube.com/watch?v=OXvDZavLdCs

A bejegyzés trackback címe:

https://oldtrafford.blog.hu/api/trackback/id/tr743449133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása